2012. július 14., szombat

Újabb díj :)

Díjat kaptam, most három helyről is. Mivel ugyanazt a díjat, és ugyanazok a szabályok, egyben írom meg a hármat.


Összevontam és lerövidítettem a feladatokat, alapjáraton ezek lennének  
a szabályok:

  1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
  2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
  3. Meg kell jelölni és linkelni 11 embert, akiknek továbbadod
  4. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  5. Nincs visszaadás/visszajelölés
Mivel három díjról van szó, és a 11 kérdésre válaszolással az ember már így is elmond magáról 11 dolgot, én ki szeretném hagyni az első feladatot. 
A másodikat viszont triplán végzem el, hiszen három helyről jöttek a kérdések, mindegyikre válaszolnék. Ezenkívül nem adnám tovább senkinek. Ennek oka, hogy akiknek adnám, ők már megkapták/ők adták/nem szeretnek díjat kapni. Remélem akiktől kaptam, nem haragszanak meg érte! 


Jöjjenek tehát a kapott kérdések, és a válaszaim: 

1. Mi a legjobb tulajdonságod? 
 - Erős empatikus készségem van. Ez takarja azt is, hogy más örömét-bánatát teljesen át tudom érezni, de azt is, hogy egy apró drámai hatásra képes vagyok elbőgni magam. Ez igaz az életre, a filmekre, egyebekre... Persze néha nem pozitívnak érzem, de úgy gondolom akivel együtt sírok, vagy együtt nevetek, annak sokat számít. A jót kétszer olyan jónak, a rosszat kétszer olyan rossznak érzem, mint a legtöbb ember.

2. Fagyi vagy jégkrém? 
 - Mikor melyikhez van kedvem. Sajnos a tejérzékenységemből adódóan nem sok van amiből választhatok. Az első mindig a hozzávalók átnézése, utána jön csak, hogy az ehetőeken belül milyen ízt szeretnék. De jégkrémből is, fagyiból is megvannak a kedvenceim. 

3. Melyik nyarad volt a legemlékezetesebb? 
 - 2006 nyara. Június közepén vizsgáztam, másnap utaztunk Görögországba az R-goval. De említhetném bármelyik Krisz Rudi vagy Freezer tábort is. Sajnos nagyon régen volt már mindegyik, de örök és szép emlék marad az összes. 

4. Mitől félsz a legjobban? 
- A legnagyobb félelmeiről szerintem senki sem szeret beszélni. Viszont egyet elárulok: arachnofóbiás vagyok. 

5. Mi lennél, ha bármit választhatnál? (foglalkozás - lehet extrémen szélsőséges is)
 - Kiskoromban énekesnő akartam lenni. Mára megelégednék egy menedzseri pozícióval is :D

6. Fehér csoki vagy tejcsoki?
 - Igazából mindkettő. Bár nagyon szeretem a tejcsokit, az egészmogyorós fehérnek nem lehet ellenállni :)

7. Kedvenc együttesek? 
 - Krisz Rudi, a Freezer (bár ők mint olyan már nincsenek) és a Paddy and the Rats. Ők a kedvencek, de sokféle zenét szeretek, őket is: Punnany Massif, Vadfruttik, Quimby, Movits!, ezen kívül szinte mindent meghallgatok. 


8. Kedvenc könyv? 
 - Michael Ende: A végtelen történet

9. Miért pont ez a könyv? 
 - Nagyon tanulságos könyv, érdemes elolvasni. A belőle készített filmeket viszont nem szeretem. 

10. Szoktál-e újévi fogadalmat tenni?
 - Nem. Ha valamit meg szeretnék valósítani, ahhoz nincs szükség újévi fogadalomra. 

11. Mire vagy a legbüszkébb?
 - Keresztülmentem néhány dolgon, most sem könnyű az életem. De úgy érzem ezektől függetlenül jó ember maradtam. 

12. Kedvenc színed? 
 - Nagyon szeretem a narancssárgát és a zöldet, de igazából attól függ, mihez tartozik az adott szín. 

13. Melyik országban élnél legszívesebben?
 - Ausztráliába nagyon szeretnék egyszer elmenni, de nem hiszem, hogy hosszabb távon szívesen élnék ott. Igazság szerint szeretek itt élni (na nem a körülmények miatt). Plusz nem jártam még annyi helyen külföldön, hogy tudjam hol élnék szívesen. 

14. Milyen szupererőt választanál magadnak? 
 - Ezen a válaszon gondolkodtam a legtöbbet. Több minden eszembe jutott, rengeteg képességet láttunk már filmekben, amitől jobb lehetne a világ. Azt hiszem az lenne a leghasznosabb, ha el tudnám dönteni ki jó és ki rossz. 

15. Mit szeretsz magadban leginkább?
 - A kreativitásomat, és azt, hogy egy adott dal nekem általában többet jelent, mint a legtöbb embernek. 

16. Melyik alkotásodra vagy a legbüszkébb? 
 - Azt hiszem talán a süthető gyurmából készült asztaldíszekre. Nagyon szerettem készíteni őket, de mivel téli tájat ábrázolnak, most nem szoktam vásárba vinni őket. 

17. Mi a kedvenc sorozatod?
 - Leginkább a misztikusakat szeretem, nagy kedvencem a Roswell, Tru calling, Hősök, Rejtélyek kalandorai, Touch. Szeretem még a Gilmore lányokat, a Szex és New York-ot, a Gossip girl-t. Biztos van még, csak nem jut eszembe. 

18. Ha tehetnéd kinek a koncertjére mennél el szívesen, akik már nem élnek?
 - Nem is tudom. Michael Jackson-éra talán. 

19. Kamaszkorodban melyik volt a kedvenc együttesed/énekesed?
 - Kelly Family

20. Szereted még most is?
 - Még mindig szeretem a zenéjüket, de ma már ritkábban hallgatom. 

21. Milyen színű épp most a körmöd?
 - Narancssárga

22. Melyik könyvszereplő lennél szívesen?
 - Egyik sem. Legalábbis ahány könyvet eddig olvastam, egyik szereplő sem fogott meg annyira, hogy szívesen cseréljek vele. Bár Harry Potter világa nagyon megfogott ;) 

23. Hogy érzed magad most? 
 - Nem túl jól. Sajnos albérletben kell lennem, ahonnan - tegnap jelentették be, hogy - megint mennem kell. Most tényleg nem vagyok jól. 


24. Szeretsz zenét hallgatni? 
 - A válasz a 7. kérdésnél van. 


25. Ha igen, milyet? 
 - A válasz a 7. kérdésnél van. 


26. Bolt vagy webáruház? 
 - Bolt. 


27. Miért bolt/webáruház? 
 - Jobban szeretek tüzetesen átvizsgálni valamit mielőtt megveszem. 


28. Napfelkelte vagy naplemente? 
 - Mindkettő nagyon szép tud lenni, de napfelkeltét még nem sokszor láttam :)


29. Hiszel a természetfelettiben? 
 - Igen. Erről nem is mondanék többet. 


30. Van kedvenc alkotód?
 - Vannak többen, akiknek tetszenek az egyedi munkái. 


31. Van olyan ékszered, amit más alkotó készített?
 - Van, nem is egy. Néha jó cserélni másokkal :)


32. Mi a kedvenc dalod?
 - Krisz Rudi: Pereg a kép; Kowalsky meg a Vega: Otthon édes otthon; Szabó Balázs: Bájoló.
Az első kettő örök kedvenc, a harmadik a legújabb kedvenc, de szerintem ez is örök marad. 



33. Milyen színű a szemed?
 - Szürke. Ebből adódóan hol zöld, hol kék :)


Ennyi lett volna, hát ez vagyok én :)

2 megjegyzés: